Villás Lajos
Van Angyalföldön egy nagyon jó kis borozó. Nem akarok itt az alkoholnak reklám lehetőséget biztosítani, a
vendégkörnek pedig „diplomát” osztogatni, azonban van néha olyan alkalom, amikor
egy-egy beszélgetésre érdemes oda figyelni.
A Tanár úr, egykor magyar – történelem szakon végzett, és tanított is lelkiismeretesen. Aztán, ahogy teltek múltak az évek, pedagógus társaival
szembe került, már ami a politikát illeti. Megszólták, amiért március 15.-én
nem malomkerék nagyságú kokárdát viselt, és nehezteltek rá, mert a nagy író „népgyűléseire”
nem volt hajlandó elmenni. Előbb kiközösítették, majd az első adandó alkalommal
megszüntették munkaviszonyát. Most, hajléktalan, bánatos alkoholista, - akinek
egy - egy megnyilatkozására érdemes odafigyelni.
-„Ki korán kel, többet tud lopni”….
Év értékelő beszédet mondott az ellenzék vezére.Akit érdekelt, meghallgatta, sőt abban a bizonyos kereskedelmi televízióban az ismétlést is megnézhette. Sokan
megnézték, meghallgatták, és nem értették. Csak amolyan kocsmai szinten volt
róla szó, aztán Tanár úr is
véleményt mondott. Megpróbálom visszaadni úgy, ahogy emlékszem rá…
A magyar történelem során, ezekkel, a jelszavakkal nagyon sokan, nagyon sokszor visszaéltek. Aki emlékszik még a
tanulmányaiból a Rákóczi szabadságharcra, az jól tudja, hogy a jelmondatok
egyike, maga a „SZABADSÁG” volt. Az egyszerű emberek, akik ténylegesen vágyták
a szabadságot, hittek Istenben, és annak igéjében, tömegesen vonultak a
fejedelem zászlaja alá. A nemes urak pedig számítóak voltak. Harcolnának ők,
adnák javaikat, de hűségükért cserébe, még több jobbágyot, még jobb, nagyobb
földterületet szerettek volna megszerezni. Kuruc lett a nemesség, ütötték a
labancot, ahol érték, és egykori földbirtokos társaiktól vették el a földeket,
javakat, hiszen a győztes oldalán álltak. A nép pedig, az egyszerű nép, hitt
nekik, és adták életüket azért, hogy uraiknak több jusson… Fordult a kocka, a
hadi szerencse elveszett, és vele a hit is, már ami a nemességet illeti. Egymás
után árulták el vezérüket, magát a szabadság hitét, és vele az egyszerű
harcosokat, magát a népet. Elveszett Isten, elveszett a Szabadság, elveszett a
Haza, de jóllakott a nemesség, mert elárulni a népet nem bűn, „csak egy kis
okosság”.
1848 a Magyar Szabadságharc is elbukott! A jelszavak közt ismét ott volt az Isten, a
Haza, a Szabadság, és itt-ott, a Család is. Amíg „szaladt a ló”, sokan voltak,
akik hirdették az eszmét. Aztán, amikor már látszott, hogy minden elveszett, a haza urai ismét árulókká váltak, és
behódoltak a császárnak. Csak a nép, az
Isten adta nép, szenvedett tovább, és ette a keserű kenyeret. Árulás, árulást követett, és a XIX.
századból, így léptünk tovább. Az I. Világháborúba is az uralkodó osztály vitte
a népet, volt jelszó, az Isten, a Haza, a Becsület, és később a Család védelme…
Az egyszerű emberek milliói pusztultak el a csatatereken, a gazdagok, a
polgárok pedig élték nagyvilági életüket. Az Ő életük, hazaszeretetük a pénz
volt, és ebben a mai napig változás nincs.
Árulások sorozata, a magyar történelemben igazából a XX.. században teljesedett ki. Az uralkodó osztály, a nagytőkének nem volt fontos a Trianoni
határozatok ellenzése. Egyesek igen jól jártak, a kisemberek pedig ismét
csapdába estek. A nagytőke bűne, máig
ránk nyomja bélyegét! Hitler oldalán – ismét csak a gazdagok szája íze
szerint – beléptünk a háborúba. Megtámadtuk a Szovjetuniót, azt a népet,
amelyik nem ártott a Magyar Nemzetnek, amelynek egyetlen katonája sem akart
magyar földre lépni, területet birtokolni. Kardélre, és szuronyra tűzték az
orosz csecsemőket, partizánvadász alakulatok büntetőakciókat hajtottak végre
egy másik ország területén. Isten, Haza, Család! – volt a jelszó,
amivel a katonák a frontra mentek, és pusztultak ezrével, amíg itthon, a
nagytőkések pezsgőben fürödtek, a nagypolgárok pedig, hazafias dalokat énekeltek! Szerbiában is megmutattuk, hogy mit tudunk
tenni Isten nevében. Hideg napok, - ugye
ismerős történet – a Duna jege alá lőtt nők, asszonyok, gyermekek, öregek… Isten, Haza, Szabadság, Család
nevében, védelmében. Aztán ugyancsak itthon, a Duna partján emberek ezreit
lőtték a folyóba az árpád sávos gazemberek, és jelszavuk, a már megszokott
volt.
A háború után ezek a jelszavak egy ideig elhaltak. Az a szláv nép, amelyet orvul megtámadtunk, és amelynek olyan sok bánatot, keserűséget okoztunk, „megbocsátott,” és,
segítő kezet nyújtott. Igaz, ehhez a nemzetközi „nagytőkének is volt szava,
amelyik beleegyezett abba, hogy Magyarország a Szovjetunió befolyása alá
kerüljön. Felépült az ország, a nemzetáruló
nagytőkések pedig nyugatra menekültek. Az 1956 Szabadságharc is elbukott,
mert a nagytőke nem támogatta. Nem volt érdeke a nemzetközi bankár világnak,
hogy ez az ország kikerüljön az orosz befolyás alól. Jöttek a békésebb idők, és
a peresztrojka. Rendszert váltottunk, és a sötétből ismét előbújtak azok, akik az
ISTEN, HAZA, CSALÁD, jelszavakat tűzték zászlajukra. Ők voltak azok, akik
elherdálták az ország vagyonát, a jól működő mezőgazdaságot szétzilálták, és a
magyar parasztot ismét faeke használatára kényszerítették. Kényszerítették, mert modern munkaeszközre
nem futotta. A jelszó kiadói pedig milliomosok lettek, a politika uralói.
Eladták az országot, - mondván privatizálják azt, amiért az egyszerű emberek
megdolgoztak, megkínlódtak. Eladták a szakszervezeti üdülőket, gyárakat,
üzemeket. ISTEN, HAZA, CSALÁD! Az
egyszerű ember pedig ismét ment, ment a zászlók alá, mert a jelszavakon kívül
mást nem értett, és ma sem ért.
Az ország gazdasági romokban haver, de egyes politikai pártok még mindig a nagy lenyúláson törik a
fejüket.
A gyűlölet, az aljas eszmék, és gyilkos tettek kezet fogtak. Sírgyalázók, hullarablók, állnak csatasorba, hirdetik az „igét”! Mert minek
lehet nevezni azokat, akik Kádár János síremlékét meggyalázták, csontjait
elrabolták?! Magyarok voltak, akik
mindezt ISTEN, HAZA, CSALÁD nevében tették!
Magyarok voltak, akik csak úgy, figyelem felkeltés céljából embereket
öltek meg, embereket nyomorítottak meg, akik szégyentelenül cigányoznak,
zsidóznak, aláznak meg másokat. Utcára
küldték, szabadjára engedték a Molotov koktélos banditákat, puskapor
szagával töltve meg a fővárost…
Jelszavak, amelyek „megbolondítják az egyszerű embereket, és amelyek milliókat hoznak másoknak, gazdagságot, vidám életet, egy szebb jövőt a
gyerekeiknek, unokáiknak, a mi vérünkön, verejtékünkön.
Akik egykor olvasták a Kommunista Kiáltványt, azok tudják. A nemzetközi finánctőke, az összefonónodott – gazdasági, és bankszféra érdeke,
hogy a világot uralja. A Magyar
politikai elit a rendszerváltás óta, ennek lett a kiszolgálója, talpnyalója. Mindent
megtettek azért, hogy ez az ország Európa egyik legszegényebb régiója legyen.
Mindezek közben pedig, az ISTEN, HAZA, CSALÁD jelszavak mögé bújva egyre
gazdagabbak lettek, a proletárnak meg meghagyták a színes zászlóerdőt, a
skizofréniát, a szegénységet, a nyomort, és a hitet, hogy egyszer, majd ha
hatalomra kerülnek, minden jobb lesz.
Nekik! „…..
A Tanár úr szavait csend követte. Borgőz, - mondhatják sokan. Pedig érdemes elgondolkodni azon, amit ez az ember csak úgy futtában elmondott. Nem
akart Ő agitálni senkit. Nem mondott véleményt igazán egyik pártról, párt
alakulatról sem. Csak nagyon egyszerű szavakkal, amúgy „pedagógus módon”
véleményt mondott egy jelszóról, egy jelmondatról, és megvilágította, hogy a
magyar történelemben ezekkel, a szavakkal hányszor, miképp éltek vissza.
A Tanár úr, pedig éli tovább az életét, ott a hajléktalanok között. Azok között, akik egykor megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, és akik
most, ha vacsorázni akarnak, hát futva közelítik meg a legközelebbi…. Tudjuk,
hogy NEKIK is van véleményük! Vajon vannak olyanok, akik ezekre oda figyelnek,
úgy Isten igazából?! Egykor nekik is volt
Istenük, Hazájuk, és Családjuk!
Budapest, 2010-02-08
Villás Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése