Shavale Romale

Thaven saste taj baxtale!

2010. február 18., csütörtök

FELHÍVÁS

"Élt egyszer egy jámbor ember.
Minden nap elborzasztotta őt a világ kegyetlensége, fájt neki a többi ember szenvedése. Minden este órákig imádkozott, hogy az Isten tegyen végre valamit e sok szenvedés megszüntetésére.
De hiába, nem történt semmi.
Egyik este aztán hangosan kifakadt:
- Óh, Uram, hát nem látod ezt a sok szenvedést, ezt a sok rosszat a világban? Miért nem teszel már valamit?
És ekkor megszólalt egy égi hang:

- De hát már tettem. Megteremtettelek téged."



A Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Szervezete

(RPM. Szabolcs megye)
Felhívással fordul minden jó érzésű emberhez,
Aki segíteni kíván és tud a „Roma Gyilkosság sorozat Tiszalöki áldozata KÓKA JENŐ családján.

Az áldozat felesége ÉVA a tragédia következtében idegi alapon tönkrement,

megállapított munkaképesség csökkenése 40%.
Ebből kifolyólag munkavégzésre alkalmatlan.
Jövedelme a rokkantjáradék összege 27. 500 Ft.
Az egészségromlást megelőző gyógyszerek havi összege 20 000 Ft.

A társadalom feladta a kérdést: Élet vagy halál?
Vagy az étel, vagy a gyógyszer!

Ha élelmiszert vásárol, akkor állapota romlik,
Ha a gyógyszereit veszi meg éhen hal!
Az áldozat önerejéből nem képes sorsát jobbra fordítani!

A tragédia idején a politikusok által tett kijelentések nem valósultak meg!

Csupán ígéretek maradtak!

Özv. KÓKA JENŐNÉ az alábbi számlaszámra várja a segítséget:
Számlavezető Pénzintézet neve: Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet
Számlaszám: 6850005015097657

Im Memorián Kóka Jenő

koka_jeno.jpg

Feleségével Évával az első unokával Szabinával

koka_jeno2.jpg

Éva és Jenő

koka_jeno3.jpg

Az életének értelme: Felesége Éva , unokája Szabina és a pici lány

koka_jeno_virrasztasa_1-1.jpg

Kóka Jenő Virrasztása

koka_jeno_ravatalon_1-3.jpg

A ravatalon

koka_jeno_sirba_tetele_1-5.jpg

A dolgos életút végállomása


FORRÁS:http://rpmszabolcsmegye.hupont.hu/8/kepek-im-memorian-koka-jeno

2010. február 15., hétfő

Isten!, Haza!, Család!...






Villás Lajos

Van Angyalföldön egy nagyon jó kis borozó. Nem akarok itt az alkoholnak reklám lehetőséget biztosítani, a
vendégkörnek pedig „diplomát” osztogatni, azonban van néha olyan alkalom, amikor
egy-egy beszélgetésre érdemes oda figyelni.


A Tanár úr, egykor magyar – történelem szakon végzett, és tanított is lelkiismeretesen. Aztán, ahogy teltek múltak az évek, pedagógus társaival
szembe került, már ami a politikát illeti. Megszólták, amiért március 15.-én
nem malomkerék nagyságú kokárdát viselt, és nehezteltek rá, mert a nagy író „népgyűléseire”
nem volt hajlandó elmenni. Előbb kiközösítették, majd az első adandó alkalommal
megszüntették munkaviszonyát. Most, hajléktalan, bánatos alkoholista, - akinek
egy - egy megnyilatkozására érdemes odafigyelni.

Halhatatlan mondása:

-„Ki korán kel, többet tud lopni”….

Év értékelő beszédet mondott az ellenzék vezére.

Akit érdekelt, meghallgatta, sőt abban a bizonyos kereskedelmi televízióban az ismétlést is megnézhette. Sokan
megnézték, meghallgatták, és nem értették. Csak amolyan kocsmai szinten volt
róla szó, aztán Tanár úr is
véleményt mondott. Megpróbálom visszaadni úgy, ahogy emlékszem rá…

Isten, Haza, Család!

A magyar történelem során, ezekkel, a jelszavakkal nagyon sokan, nagyon sokszor visszaéltek. Aki emlékszik még a
tanulmányaiból a Rákóczi szabadságharcra, az jól tudja, hogy a jelmondatok
egyike, maga a „SZABADSÁG” volt. Az egyszerű emberek, akik ténylegesen vágyták
a szabadságot, hittek Istenben, és annak igéjében, tömegesen vonultak a
fejedelem zászlaja alá. A nemes urak pedig számítóak voltak. Harcolnának ők,
adnák javaikat, de hűségükért cserébe, még több jobbágyot, még jobb, nagyobb
földterületet szerettek volna megszerezni. Kuruc lett a nemesség, ütötték a
labancot, ahol érték, és egykori földbirtokos társaiktól vették el a földeket,
javakat, hiszen a győztes oldalán álltak. A nép pedig, az egyszerű nép, hitt
nekik, és adták életüket azért, hogy uraiknak több jusson… Fordult a kocka, a
hadi szerencse elveszett, és vele a hit is, már ami a nemességet illeti. Egymás
után árulták el vezérüket, magát a szabadság hitét, és vele az egyszerű
harcosokat, magát a népet. Elveszett Isten, elveszett a Szabadság, elveszett a
Haza, de jóllakott a nemesség, mert elárulni a népet nem bűn, „csak egy kis
okosság”.


1848 a Magyar Szabadságharc is elbukott! A jelszavak közt ismét ott volt az Isten, a
Haza, a Szabadság, és itt-ott, a Család is. Amíg „szaladt a ló”, sokan voltak,
akik hirdették az eszmét. Aztán, amikor már látszott, hogy minden elveszett, a haza urai ismét árulókká váltak, és
behódoltak a császárnak. Csak a nép, az
Isten adta nép,
szenvedett tovább, és ette a keserű kenyeret. Árulás, árulást követett, és a XIX.
századból, így léptünk tovább. Az I. Világháborúba is az uralkodó osztály vitte
a népet, volt jelszó, az Isten, a Haza, a Becsület, és később a Család védelme…
Az egyszerű emberek milliói pusztultak el a csatatereken, a gazdagok, a
polgárok pedig élték nagyvilági életüket. Az Ő életük, hazaszeretetük a pénz
volt, és ebben a mai napig változás nincs.


Árulások sorozata, a magyar történelemben igazából a XX.. században teljesedett ki. Az uralkodó osztály, a nagytőkének nem volt fontos a Trianoni
határozatok ellenzése. Egyesek igen jól jártak, a kisemberek pedig ismét
csapdába estek. A nagytőke bűne, máig
ránk nyomja bélyegét!
Hitler oldalán – ismét csak a gazdagok szája íze
szerint – beléptünk a háborúba. Megtámadtuk a Szovjetuniót, azt a népet,
amelyik nem ártott a Magyar Nemzetnek, amelynek egyetlen katonája sem akart
magyar földre lépni, területet birtokolni. Kardélre, és szuronyra tűzték az
orosz csecsemőket, partizánvadász alakulatok büntetőakciókat hajtottak végre
egy másik ország területén. Isten, Haza, Család! – volt a jelszó,
amivel a katonák a frontra mentek, és pusztultak ezrével, amíg itthon, a
nagytőkések pezsgőben fürödtek, a nagypolgárok pedig, hazafias dalokat énekeltek! Szerbiában is megmutattuk, hogy mit tudunk
tenni Isten nevében. Hideg napok, - ugye
ismerős történet –
a Duna jege alá lőtt nők, asszonyok, gyermekek, öregek… Isten, Haza, Szabadság, Család
nevében, védelmében. Aztán ugyancsak itthon, a Duna partján emberek ezreit
lőtték a folyóba az árpád sávos gazemberek, és jelszavuk, a már megszokott
volt.


A háború után ezek a jelszavak egy ideig elhaltak. Az a szláv nép, amelyet orvul megtámadtunk, és amelynek olyan sok bánatot, keserűséget okoztunk, „megbocsátott,” és,
segítő kezet nyújtott. Igaz, ehhez a nemzetközi „nagytőkének is volt szava,
amelyik beleegyezett abba, hogy Magyarország a Szovjetunió befolyása alá
kerüljön. Felépült az ország, a nemzetáruló
nagytőkések pedig nyugatra menekültek
. Az 1956 Szabadságharc is elbukott,
mert a nagytőke nem támogatta. Nem volt érdeke a nemzetközi bankár világnak,
hogy ez az ország kikerüljön az orosz befolyás alól. Jöttek a békésebb idők, és
a peresztrojka. Rendszert váltottunk, és a sötétből ismét előbújtak azok, akik az
ISTEN, HAZA, CSALÁD, jelszavakat tűzték zászlajukra.
Ők voltak azok, akik
elherdálták az ország vagyonát, a jól működő mezőgazdaságot szétzilálták, és a
magyar parasztot ismét faeke használatára kényszerítették. Kényszerítették, mert modern munkaeszközre
nem futotta. A jelszó kiadói pedig milliomosok lettek, a politika uralói.
Eladták az országot, - mondván privatizálják azt, amiért az egyszerű emberek
megdolgoztak, megkínlódtak. Eladták a szakszervezeti üdülőket, gyárakat,
üzemeket. ISTEN, HAZA, CSALÁD! Az
egyszerű ember pedig ismét ment, ment a zászlók alá, mert a jelszavakon kívül
mást nem értett, és ma sem ért.


Az ország gazdasági romokban haver, de egyes politikai pártok még mindig a nagy lenyúláson törik a
fejüket.


A gyűlölet, az aljas eszmék, és gyilkos tettek kezet fogtak. Sírgyalázók, hullarablók, állnak csatasorba, hirdetik az „igét”! Mert minek
lehet nevezni azokat, akik Kádár János síremlékét meggyalázták, csontjait
elrabolták?! Magyarok voltak, akik
mindezt ISTEN, HAZA, CSALÁD
nevében tették!
Magyarok voltak, akik csak úgy, figyelem felkeltés céljából embereket
öltek meg, embereket nyomorítottak meg, akik szégyentelenül cigányoznak,
zsidóznak, aláznak meg másokat. Utcára
küldték, szabadjára engedték a Molotov koktélos banditákat,
puskapor
szagával töltve meg a fővárost…


Jelszavak, amelyek „megbolondítják az egyszerű embereket, és amelyek milliókat hoznak másoknak, gazdagságot, vidám életet, egy szebb jövőt a
gyerekeiknek, unokáiknak, a mi vérünkön, verejtékünkön.


Akik egykor olvasták a Kommunista Kiáltványt, azok tudják. A nemzetközi finánctőke, az összefonónodott – gazdasági, és bankszféra érdeke,

hogy a világot uralja. A Magyar
politikai elit a rendszerváltás óta, ennek lett a kiszolgálója, talpnyalója. Mindent
megtettek azért, hogy ez az ország Európa egyik legszegényebb régiója legyen.
Mindezek közben pedig, az ISTEN, HAZA, CSALÁD
jelszavak mögé bújva egyre
gazdagabbak lettek, a proletárnak meg meghagyták a színes zászlóerdőt, a
skizofréniát, a szegénységet, a nyomort, és a hitet, hogy egyszer, majd ha
hatalomra kerülnek, minden jobb lesz.


Nekik! „…..


A Tanár úr szavait csend követte. Borgőz, - mondhatják sokan. Pedig érdemes elgondolkodni azon, amit ez az ember csak úgy futtában elmondott. Nem

akart Ő agitálni senkit. Nem mondott véleményt igazán egyik pártról, párt
alakulatról sem. Csak nagyon egyszerű szavakkal, amúgy „pedagógus módon”
véleményt mondott egy jelszóról, egy jelmondatról, és megvilágította, hogy a
magyar történelemben ezekkel, a szavakkal hányszor, miképp éltek vissza.


A Tanár úr, pedig éli tovább az életét, ott a hajléktalanok között. Azok között, akik egykor megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, és akik
most, ha vacsorázni akarnak, hát futva közelítik meg a legközelebbi…. Tudjuk,
hogy NEKIK is van véleményük! Vajon vannak olyanok, akik ezekre oda figyelnek,
úgy Isten igazából?! Egykor nekik is volt


Istenük, Hazájuk, és Családjuk!






Budapest, 2010-02-08


Villás Lajos

2010. február 14., vasárnap

Nokedli!






Villás Lajos


Gyűjtöm az ajánlószelvényeket. Az egyik „peremkerületi” lakóház lépcsőházában fülig érő szájjal nevető fiatalokkal találkozom. Számolgatják a kopogtatócédulákat.
Szemmel láthatón jó sokat összeszedtek. Igaz, hiányosan vannak kitöltve, de a
lényeg meg van. Aláírás, személyi szám, lakcím. A többit meg majd kitöltik -mondják.


No, nekem itt már nem sok babér terem, gondoltam magamban. Megyek az ismert roma családokhoz, akiket évek óta támogattam, segítettem. Fogadnak, ahogy illik.
Hellyel kínálnak. Aztán, amikor elmondom, hogy miért is ez a soron kívüli
látogatás, az arcok elkomorodnak.

- Most adtuk oda a cédulákat valami fiataloknak. Darabjáért jegyet adtak, ötszáz forintértékben.

Most már van miből főzni a családnak a hét végén…


Kik voltak, honnan jöttek,? - nem tudni. A lényeg, hogy a kopogtató cédulákat „megszerezték” ismeretlen megbízóiknak.

Joggal nevettek!

Szegény, szerencsétlen embereket vettek meg- fillérekért. Eladták a lelkűket, eladták a jövőjüket, a gyermekeik sorsát.


Szomorú vagyok! Négy, nehéz év áll előttünk, és ez most még sanyarúbb jövőképet vetít elém. Ezek az emberek kiestek a munka frontjáról. Évek óta alkalmi munkákból
élnek, nehezen tengetik életüket. Nem tudják, hogy van egy párt, amelyiknek
programjában az szerepel, hogy ettől a társadalmi rétegtől meg kell szabadulni.
Azt még nem mondják, hogy hogyan, milyen módon, de azt igen, hogy nem lesz
segély, nem lesz ingyen konyha! Munkára kényszerítésről „papolnak” –
bolondítják híveiket, csak arról nem beszélnek, hogy ennek a tömegnek hogyan
biztosítanak majd törvényes munkát, munkahelyet. Jöhet a cselédsor, az istálló
vége, a sárkunyhó, a napi éhezés, a csendőr kopogó lépte, és a puska tusa,
amely majd „ menekülésre kényszeríti” vagy a nem létező munkahelyre irányítja
ezeket az embereket. Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Igaz, ezt már 1936 ban a
Szovjet Alkotmányban egyszer leírták, de most, fél évszázad múlva ismét elő
vették.



Ebben a lakóházban nem jártam sikerrel. Aztán, amikor beszélek azokkal a romákkal, és időnként nem romákkal, akik ugyan ilyen módon adták el a jövőjüket, elakad a
hangom. Vajon mit rontottunk el, ebben a húsz évben? A cigányság vezetői
egymással harcoltak, egymás ellen áskálódtak, és teszik ezt napjainkban is. Ők,
ott a húsosfazekak mellől nem látják, nem akarják látni azt, ami körülöttük
történik. Ők, már eladták a lelküket, és most eltűrik, hogy a védtelenek, a
tudatlanok, a maguk jogaiért kiállni nem tudók, egy tál nokedliért – mert
többre nem telik – eladják jövőjüket.


Csak mosolyogni kell, cafetériát mutogatni, netán készpénzt, és a voksot máris be lehet gyűjteni


Most még nem késő!


Romavezetők! Roma értelmiségiek! Fiatalok!


Ha már a szülők eladták a kopogtató cédulákat, Ti szólaljatok meg! Április 11.-én a szavazó urnákhoz EL KELL MENNI! Hozzátok helyre az elkövetett
hibát! Adjátok a szavazatotokat arra, azokra, akik embernek néznek, akik nem
mondják, hogy a cigány, az bűnöző a
születésétől kezdve, és azokra, akik nem azt hirdetik, hogy azért vagytok
„hülyék”, „elmaradottak”, mert az édesanyátok gumikalapáccsal ütögette a hasát.
Szavazzatok azokra, akik nem vezénylik ellenetek a törvényesen betiltott Magyar
Gárdát!


Ha már gondolkodtok, ébresszétek rá az időseket, hogy vajon kik lehettek azok, akik a haláltáborokban meggyilkolt cigányok emlékére felállított emlékművet, sorozatosan, állati ürülékkel és
egyéb módon „megszentségtelenítették”!



Budapest, 2010-02-12


Villás Lajos

2010. február 12., péntek

Ragyogó fekete szemek

Egy igaz-magyar, nem roma származású, a többségi társadalmat képviselő, gyönyörű lelkű, fiatal kis hölgy verset írt a Kislétán meggyilkolt drága testvérünk, Balogh Mária emlékére. Köszönjük neki, minden jóérzésű magyar ember nevében.

Ragyogó fekete szemek




Ragyogó fekete szemeim fényében
barna villanás, bakancs ez, vagy puska tán?
Ragyogó fekete szemeim sírnak, édesanyákat
céloznak, mégiscsak puska volt a villanás!

Ragyogó fekete szemeim vérkönnyes
álmot látnak, a jövőt, mely ingatag.
Ragyogó fekete szemeim hinni tudnak már,
a gonoszság ideért, a jövő bizonytalan.

Ragyogó fekete szemeim fényében
látom sorsunkat, barnul a villanás.
Ragyogó fekete szemeim tükrében
bakancs tiporta szét a reményt:

- vége, fekete szemeimben nincs már ragyogás.





Egy Édesanya emlékére, akit gyermeke egy életen át gyászol, egy
kislány, aki a mai kegyetlen világban átélte, megélte, hogy édesanyját
halálra ítélték azért, mert a bőre színe nem fehér...
Gondoljunk az Édesanyára! A gyermekre, akinek könnyei sosem apadnak el...
Itt a részvét szó kevés, nem segít!

Scheau Brigitta

Jóérzésű emberek, magyarok, barátaim, roma testvéreim!

Az állatiasnál is mélyebb értelmi szintre süllyedt véglények,
ismételten sokadszorra gyalázták meg halottaink emlékét, a Roma
holokauszt emlékművet.

Magyarországon élő külföldiek, hogy emberséget mutassanak a
társadalmunknak már harmadszorra kénytelenek megszervezni halottaink
emlékművének demonstratív lemosását, megtisztítását.

Clemens Prinz kezdeményezésére a Tilos Rádió munkatársai ismét lemossák a gyalázatot.
Február 13-án, szombaton, 15.00 órakor a budapesti Nehru parton.

Jóérzésű emberek, magyarok, barátaim, roma testvéreim!

Arra kérlek benneteket, mindnél többen gyertek el, jelenlétetekkel
bizonyítsátok be- nem az a jellemző a magyar társadalomra – hogy több
ezer ártatlan halott emlékét szarral kenik be!
S egyben, demonstratív jelenlétetekkel hívjátok fel, a hatóságok
figyelmét, hogy ideje lenne tenni valamit az ilyen, s ehhez hasonló
primitív, galád, aljas, elvetemült tettek megakadályozása érdekében.

Eme esemény folytatásaként hívnám fel a figyelmeteket a következő megmozdulásra:

A FASISZTÁKKAL NINCS PÁRBESZÉD! ANTIFASISZTA DEMONSTRÁCIÓ-ra.
2010. február 13-án (szombat) 16.00-21.00-ig
Budapest, XIII. ker. Hollán Ernő u.- Budai Nagy
Antal u. sarok
ITT A HELYED, HA ELKÖTELEZETT DEMOKRATA VAGY,
- ha nemet mondasz a gyűlöletnek, az antiszemitizmusnak,
- ha küzdeni szeretnél a nemzetiszocialista eszmék ellen,
- ha nemet mondasz a rasszizmusnak, az erőszaknak!
Fejezzük ki együtt tiltakozásunkat a szélsőjobb politikája
ellen!
16.00-17.00 Gyülekező
17.00-tol Közéleti szereplők beszédei
18.00-21.00 Laura Riz zenekar
Kardos Horváth János (Kaukázus)
Óperencia zenekarral
Mi sokszínű, demokratikus MAGYARORSZÁGOT
AKARUNK!

Jóérzésű emberek, magyarok, barátaim, roma testvéreim!

LEGYÜNK MINDKÉT HELYEN MINDNÉL TÖBBEN!


Radics Béla