Mit éreznének az emberek, s hogyan reagálnának, ha a következő hír így hangzana el a magyar médiákban, televíziókban, rádiókban, vagy ilyen formán jelenne meg az írott magyar sajtóban.
Pl.: „A Pécsi egyetemi lövöldözés során egy „paraszt” elkövető egy parasztot megölt, 3-t pedig megsebesített!” (máris bocsánat a tragédia érintettjeitől, és az olvasóktól)
Na hogy hangzik? Sértő ugye? Csak szemléltetni szerettem volna, mit is érzünk mi a roma emberek, amikor azt olvassuk, halljuk a magyar médiában, hogy „CIGÁNYGYILKOSSÁGOK”.
Csak így „a la-nature” „CIGÁNYGYILKOSSÁGOK”! Így tudósít a magyar média a roma emberek ellen elkövetett brutális gyilkosságokról.
Jó, tudom én, hogy ma ebben az országban sikk, kifizetődő, divat cigányozni, de könyörgöm egy ilyen ügy kapcsán - amelyben ártatlan gyermek, asszonyok lettek brutálisan kivégezve – Nem lehetne hozzátenni az a semmibe nem kerülő szót, hogy „cigányEMBEREK” elleni elenni gyilkosságok?
Csak ezt az egy szót EMBEREK! Vagy szerintetek- kedves magyar média képviselői- Balogh Mária (Kisléta), Kóka Jenő (Tiszalök), Csorba Robika 5- éves (Tatárszentgyörgy), és a többi áldozat csak úgy CIGÁNYOK voltak, nem érdemlik meg az ember jelzőt?????
A legjobban az zavar, hogy nemcsak a szélsőjobboldali média nyilvánul meg így, hanem szinte az egész magyar média. Itt van Pl. a TV2. Én eddig ott néztem a híradót nap, mint nap. Amíg a Bárdos házaspár vezette azt, addig sosem hallottam a szót a szájukból, hogy CIGÁNY. Európai kultúremberekhez méltóan a Bárdos házaspár mindig a ROMA szót használta!
Ezeket a kultúrembereket, ezeket a kiváló szakembereket a TV2 alacsony nézettségre hivatkozva eltávolította a képernyőről.
Lehet azért kellett távozniuk, hogy a TV2 is belépjen a cigányozók közé, így nagyobb lesz a nézettség?
Most, hogy az Azurák Csaba, és a Pachmann Péter vérbőn cigányoznak, most már nagyobb a nézettség? A Pachmann gyerek még jól ki is hangsúlyozza „CIGGÁNYGYILKOSSÁGOK”!
Azurák, és Pachmann legalább ebben a tragikus ügyben tegyétek már hozzá azt a semmibe nem kerülő szót, hogy „EMBEREK” a „CIGÁNYEMBEREK ELLEN ELKÖBVETETT GYILKOSSÁGOK”, LEGALÁBB EBBEN AZ EGY ESETBEN. FOGALMAZZATOK ÍGY!
Biztos megértitek, csak „vót” gyerekszobátok!!!?
AZURÁK, ÉS PACHMANN LEGALÁBB TI NE CIGÁNYOZZATOK B****DMEG!
Kétszázezer eladó szavazat
11 éve
Csak egy apró komment, így halkan: a MAGYAR nem mind paraszt, de a ROMA mind cigány! Illetve nem, ez így nem helyénvaló.. Én azokat a cigányokat nevezem ROMÁnak, akik tanultak, beilleszkedtek, normálisak, szociálisak. A cigány meg az a söpredék, akikre ez mind nem jellemző! A gyilkos, a rabló, a gusztustalan, a büdös, a putri, a rasszista(igen, TI is azok vagytok, mert le "gádzsóztok" minket, le fehéreztek! Ez nem megkülönböztetés kéremszépen? NEKTEK mindent szabad?? És, ti nevezhetitek magatokat CIGÁNYnak?? Mert ha rendőr, vagy valaki számonkér, igazoltat, bármi, akkor rögtön jön a "Há' mé' csináló' ez dikkmá'! Mer"én cigggány vagyok??!" SZOCIALIZÁLÓDJATOK, majd akkor lesz a nevetek mocskoscigány helyett ROMA! Vessétek ki a mikrokörnyezetetekből, aki nem tud beilleszkedni, és zavarjátok el! Adjatok ultimátumot.. De MINDENT ne várjatok el a SEMMIért cserébe!
VálaszTörlésÜdv. egy gádzsó!